Közös célunk:
A CEEDVADASZ és a JÁRMŰGARÁZS célja, hogy a piacon egyedülálló ügyfélközpontú szolgáltatást nyújtson a jármű üzemeltetők számára. Autó szerviz hálózatunkkal országos szinten és Európán belül is arra törekszünk, hogy bizalmat és megbecsülést építsünk ki ügyfeleinkkel, és autójuk javítását a lehető legkellemesebbé tegyük.
Szervizhálózat kialakulása:
Ceedvadasz 2017 óta van jelen a piacon, mint minősített járműgarázs 2020 óta külön szervizbrandként elérhető. Elmondható, hogy a szükség hozta a szerviz-tevékenységet. A szerviz-tevékenység a piaci igényekre adott válaszként indult el, mivel a KIA és Hyundai típusokra nem specializálódtak a szervizek. A kapcsoltok és a megkeresések alapján ezen járművek javítási támogatását, és ezzel együtt a megkeresések szerint karbantartásokat kezdtem el elvégezni. A növekvő kereslet kielégítése érdekében műhelykapacitást bővítettem szabadkapacitás felhasználással, és jelenleg franchise partnerszerződéseket kötöttem, tulajdonosi érdekeltséggel. Elérkeztünk a jelenbe, és továbbra is szeretettel várjuk Önt új vagy visszatérő ügyfélként bármelyik telephelyünkön.
Szolgáltatásainkat a következő alapelvek vezérlik:
Ügyfélközpontúság: Fő célunk, hogy ügyfeleink maximálisan elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal. Ennek érdekében rugalmasak, proaktívak és kommunikatívitásra törekszünk.
Átláthatóság: A javítási folyamat főbb lépéseiről tájékoztatjuk és tisztában lesz a felmerülő várható költségekkel.
Megbízhatóság: Szakképzett szerelőink kizárólag minőségi alkatrészeket használnak, és precíz munkát végeznek.
Költséghatékonyság: Ár-érték arányban kiemelkedő szolgáltatást nyújtunk.
A CEEDVADASZ járműgarázs szerviz hálózat, valamennyi telephelye a KIA, HYUNDAI és Toyota márkák szervizelését végzi.
Szolgáltatásaink közé tartozik:
- Általános karbantartás és javítás
- Műhelyszolgáltatások minden márkára
- Gumiabroncs forgalmazás, szerelés, javítás és tárolás
- Fékjavítás és fékmérés
- Futóművizsgálat, beállítás és javítás
- Időszakos kötelező szervizek
- Kipufogó javítás és csere
- Műszaki vizsgáztatás és felkészítés
- Klímakarbantartás és töltés
- Szívórendszer karbantartás, dióstisztítás
5+1 Aranyszabályunk:
- Bejelentkezés weboldalunkon, átlátható díjtáblázat alapján
- Ajánlatkérés kötelezettség nélkül
- Kizárólag a szükséges alkatrészek cseréje
- Átlátható, egységdíjak márkaspecifikusan
- Hivatalos garancia és szavatosság
- +1 szervizelés utáni támogatás
Fontosnak tartjuk az átláthatóságot, ezért márkánkénti típusokra bontott díjtáblázatokat állítottunk össze, amelyeket az alábbi linkeken érhet el:
Díjtáblázatainkban teljes körűen feltüntettük az egyes javítási munkálatok árait, hogy Ön már a javítás megkezdése előtt tisztában legyen a várható költségekkel. Ezenkívül bármilyen további kérdésére szívesen válaszolunk telefonon, e-mailben vagy személyesen.
A CEEDVADASZ-nál Ön biztos lehet benne, hogy nem éri kellemetlen meglepetés a javítási számlával kapcsolatban.
Válasszon minket, ha megbízható és professzionális autószerviz szolgáltatást keres!
További információk, bejelentkezés: